2019. okt 10.

Tömjén, az olajok királya - és egy kis tudomány, hogyan is gyógyít

írta: Xiren
Tömjén, az olajok királya - és egy kis tudomány, hogyan is gyógyít

 tomjen.JPG

Megint egy kis olaj téma, bocsi de nagyon nagyon lelkes vagyok, mert látom egyre inkább mennyire működnek és szeretném vinni hírét minél több embernek és szuper kiegészítője a juiceolásnak is :)

Még a tömjénem nem érkezett meg, de gondoltam megosztom ezt veletek, mert tudom, sokótoknak fontos a tudományos háttér, magyarázat, hogy mi miért és hogyan működik. Én sajnos sose voltam a legjobb bioszból és kémiából, de szerencsére nem vagyunk egyformák és van aki meg ebben profi. :D

Itt van egy szakember, aki mesél erről a szuper olajról (az adatai védelmében kitakartam a vezetéknevét és profilképét, akit mélyebben érdekel, az úgy is tud lenni annak a csoportnak a tagja ahol ez meg lett osztva) :)

Ha érdekel, szólj, tudok segíteni hogy tudsz a legjobban hozzájutni. :)

 

"Molekuláris biológus, természetes gyógymódok tanácsadó és két csodálatos, eleven fiú anyukája vagyok.

Két éve ismertem meg a doTerra esszenciákat, melyek rendszeres használatával, bátran állíthatom, hogy forradalmi változások következtek be a családomban és a környezetemben. :) 

Biológusként, kutatóként izgatott az esszenciák hatékonyságának titka, ezért utánanéztem.

Következtetés: A doTerra CPTG (Igazolt Tiszta Terápiás Minőség) minőségű esszenciáiban megtaláltam végre a természet erejét, ajándékait, a legmodernebb kutatási technológiával, és orvosi szakértelemmel ötvöző végterméket, melyet régóta keresek.

Az alábbiakban olyan tanulmányokat szeretnék megosztani veletek, a teljesség igénye nélkül, amelyek a tömjénnek (Frankincense) a különböző ráktípusok vonatkozásában kifejtett nagyszerű hatását igazolják. Ezek a kutatások függetlenek a cégtől, különböző egyetemeken és intézetekben zajlottak.

A tömjént, ami a Boswellia fákból származó aromás gyanta, már évszázadok óta füstölőkként és parfümök alapanyagaként használták, és az írások szerint ezt vitték ajándékba a bölcsek Jézus születésekor. Talán nem véletlenül. :) 

1. Ez a 2009-es tanulmány indította el a tömjénolaj tudományos karrierjét a rákkutatás területén. A kutatók megállapították, hogy a tömjénolaj képes különbséget tenni az egészséges és a rákos húgyhólyag sejtek között. Valamint gátolja a rákos sejtek túlélését és apoptózist (irányított sejthalál) idéz elő bennük.

2. A 2012-es tanulmány szerint a tömjén illóolaj a sejten belül az apoptózis -, és sejttúlélési jelátviteli útvonalakat szabályozva, a hasnyálmirigyrákos sejtek jelentős mértékű pusztulását idézi elő sejtkultúrákban és állatmodellben egyaránt.

 72451137_2914594051904039_7801220099276275712_n.jpg

3. Egy másik 2012-es tanulmány megállapította, hogy a tömjénkivonat gátolja a proliferációt (sejtosztódás), az angiogenezist (a tumor érhálózatának kialakulása) és a migrációt (a tumorsejtek szórádása), valamint csökkentheti az áttétképződést vastagbélrák esetében.

4. Egy 2016-os vizsgálat szerint a tömjén egyik aktív hatóanyaga a humán méhnyakrák sejtek apoptózisát idézi elő, a rákos folyamatokat segítő jelátviteli útvonalak gátlása által.

5. Ebben a 2017-es cikkben leírják, hogy a tömjén kivonata a kemo-rezisztens prosztatarák sejtek apoptózisát váltotta ki sejtkultúrában és állatmodellben egyaránt.

6. Egy 2018-as tanulmány szerint a tömjén és a mirha élettanilag biztonságos dózisa képes aktiválni a fehérvérsejtes immunválaszt. „Ez új betekintést nyújthat a rákterápiában rejlő ősi titokzatos receptre, valamint újszerű és alkalmazott terápiás stratégiát és kombinált immunterápia lehetőségét kínálja a hepatocelluláris karcinóma, valamint más gyulladáshoz köthető rákos megbetegedések esetében” - írják a tanulmány szerzői.

7. Az emlő tumor talán az egyik leginkább tanulmányozott terület a tömjénolaj hatásait tekintve, ezért sok tanulmány látott napvilágot. Kiemelném a következőket. Ez a 2017-es tanulmány szerint a tömjénolaj a programozott sejthalált kiváltó hatása, a sejteket felépítő fehérjék aktív szerkezetének gátlása által valósul meg, agresszív emlőtumorban.

8. Egy másik 2018-as vizsgálat szerint, a tömjén illóolaj a sejt osztódást szabályozó útvonal által gátolja a mellrák sejtek burjánzását, sejtkultúrában illetve állatmodellben.

 72352926_2914593945237383_369545913930088448_n.jpg

 

Egy 2016-os felmérés eredménye, hogy a tömjénolaj hozzájárult a fibroadenoma (jóindulatú csomó a mellben) méretének csökkenéséhez, fiatal hölgyek esetében.

2017-ben a Dél Karolina-i Orvosi Egyetemen elindítottak egy tanulmányt, melyben a tömjént belsőleg alkalmazva tanulmányozzák a sejtosztódásra, apoptózisra és angiogenezisre (érképződés) kifejtett hatását, emlőrákos és vastagbélrákos páciensek esetében. Eredmény 2020-ra várható.

A fenti tanulmányokra a következő, szakemberek által ellenőrzött információt tartalmazó, weboldalakon kereshettek rá:

www.aromaticscience.com

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/

Összefoglalásként elmondható hogy, a tömjén hatására a rákos sejtek öngyilkosságot hajtanak végre az egészséges sejtek károsítása nélkül. A tömjén ezen hatását, a sejten belüli folyamatok több ponton történő szabályozásával éri el, és élő rendszerben (állatmodellben) is kifejti.

Ráadásul a tömjén olaj serkenti a fehérvérsejtek gyors termelődését, ezzel fokozva az immunválaszt, amely a szervezet rákkal szembeni önvédelmi képességét növeli.

A természetes sejtosztódási és sejtmegújulási folyamatok következtében, folyamatosan létrejönnek hibás, elhasználódott sejtek, melyek az egészséges szervezetben elpusztulnak és eltávolításra kerülnek. A tömjénolaj ezt a folyamatot segíti.

Használjuk tehát a tömjénolaj áldásos hatásait. :)"

Júlia amúgy debreceni és egy szuper videó is van vele az egyik csoportban. :)

Bárki akit érdekel a téma, írjon nyugodtan, ezek az olajok nem kaphatóak boltokban, csak egy rendszerben, viszont tudok segíteni, hogy a lehető legjobb opciót megtaláljuk nektek arra, hogy akár regisztráció nélkül is tudjatok jó áron vásárolni :) Szóval akit érdekel, írjon facebookon. :)

És ezen kívül még rengeteg felhasználása van a tömjén olajnak, nézzük csak mik is azok és mi is az a tömjén :)

A tömjent egy kis bokros fa, a Boswellia frereana, gyantája szolgálja, amely Arábia és Kelet Afrika száraz területein nő. Vízgőzös desztillációval nyerik fanyar, szúrós illatú illóolaját.
Az egyik legértékesebb olaj, mely egyre keresettebb széleskorű felhasználási lehetősége miatt. Többek között pihentető, immunrendszer támogató és hangulat javító hatása is van.
Több ezer éve használják a tömjént vallási szertartásokon: ezzel tisztították meg a környezetüket és tartották távol a démonokat, illetve az égetésével az isteneknek tetsző módon mondtak köszönetet.

Manapság úgy tartjuk, ha nem tudod milyen olajat használj,válaszd a tömjént.


Talán a legértékesebb az ősi olajok között, a tömjén rendkívül sokrétű felhasználása és tulajdonsága miatt.


* Segítséget nyújthat a bőrhibák megjelenésének csökkentésében és frissíti a bőrt
* Zöldségkapszulában fogyasztva 1-2 csepp támogatja az egészséges sejtműködést*
* Talpon használva elősegíti a pihenést és támogatja az érzelmi egyensúlyt

* Elősegíti az immune rendszer építését és fenntartását

* Támogatja az egészséges sejteket

* Csökkenti a hegek és a terhességi csíkok megjelenését 

További hatásai:

fájdalomcsillapító
antidepresszáns
gyulladás gátló
fertőtlenítő
összehúzó
vizelethajtó
köptető
nyugtató

Felhasználási módok:

Használható aromatikusan, belélegezve

Használható külsőleg, bőrön

Belsőleg használható zöldségkapszulába csepegtetve, vagy 1,5 dl folyadékban feloldva.

Szólj hozzá

egészség fogyás léböjt böjt étrend vegán jótékony olajok doterra