Kezdjük az elején...
Sziasztok!
Ezt a blogot azért indítottam, hogy a facebook csoportunknak a hasznosabb bejegyzéseit összeszedjem, hogy ne vesszenek el a süllyesztőben, ha csatlakozik egy új tag, ő is meg tudjon szépen mindent nézni. :)
Ha valaki nem a csoportból került ide, akkor itt találja meg.
Látom már többen vagyunk, vannak, akiket én nem ismerek, így gyorsan leírom én hogyan kerültem kapcsolatba a préseléssel. :)
Tavaly márciusban kezdődtek olyan tüneteim, aminek az okát orvosok nem találták meg, a létező összes vizsgálat ellenére sem. Mindemellett már régóta gondolkoztam, hogy kellene valami tisztító kúra, volt amivel próbálkoztam, de nem értem el vele hatást, olyan is volt, amitől még híztam is...
Kutattunk így tisztítókúrák után, amikor a barátom talált egy magyar blogot, amit egy házaspár írt, ők egy hónapig csinálták egy dokumentumfilm alapján. Így hát rákerestünk és megnéztük a Fat, sick and nearly dead című filmet (Kövér, beteg és majdnem halott magyarul). A film angolul van, de van hozzá magyar felirat. Akit érdekel, és nem találja, tudok benne segíteni. Nem mindig szeretem a dokumentumfilmeket, de ezt nem tudtam nem nézni, FANTASZTIKUS és hihetetlenül motiváló film. Akkoriban még épp a másik kúrát csináltam, amitől mint említettem, híztam is. Egy nap gondolkozás után bevásároltunk és áttértünk erre. :) Szerencsére, véletlenek ugye nincsenek :) , pont karácsonyra vettünk magunknak egy szuper lassú gyümölcsprést.
Ez volt február 17-én, akkor ittuk az első juice-t. Először csak napi fél litert fejenként, majd szép lassan emeltem magamnak a napi adagot, elhagyva a vacsorát. Beálltam szépen arra, hogy reggel egy mindenmentes "műzliszeletet" ettem, ebédre pedig egy salátát, néha egy kis natúr csirkével vagy hallal. Emellett már napi 1,5-2 liter préslét ittam. Nagyon fontos, hogy ez nem számít vízfogyasztásnak, így ezen felül még napi 2 liter vizet/gyógyteát is iszok.
Egy hónap alatt rengeteg tünetem gyengült, most volt a leghosszabb (2 hét) teljesen tünetmentes időszakom. A bőröm nem száraz (eddig kb lepergett rólam a száraz bőr, bármennyit is kentem), a hajamra már nem kell balzsam (amivel eddig sprőd volt), puha, selymes és fényes magától is. :) Mindemellett könnyedén lement rólam 5 kg. Eddig 9-10 óra alvás se volt nagyon elég, alig tudtam az 5. szundi után 8:20kor kikecmeregni az ágyból. Most teljesen magamtól 6:20kor felkelek, friss vagyok, teszek veszek még munka előtt. :)
Én első sorban az egészségem visszaszerzéséért kezdtem bele, de egy tök jó "mellékterméke" az egésznek a felesleges kilók eltüntetése is. :)
Azt megfigyeltük, hogy az első naptól kezdve a szervezetünk rákattant szó szerint a juicokra. Egyszerűen kívánni fogod. Volt olyan, hogy éhes voltam, gondolkoztam kajákon, de nem kívántam őket. Rágondoltam a juice-ra és éreztem, hogy az az ami után sóvárog a szervezetem.
Kérdezték sokan tőlem meddig akarom csinálni. Amíg jól nem leszek teljesen. :) Lehet lesznek benne kisebb megszakítások, de akkor is fogok inni valamennyi juice-t naponta.
Most húsvétkor egy három napos teljes léböjtöt akarok csinálni, mivel így a leghatásosabb. A filmben is úgy említik ezt a teljes préslé böjtöt, mint "reboot", azaz újraindítás, mivel tényleg újraindítja a szervezetet, ezzel támogatod abban, hogy meg tudja végre magát gyógyítani.
40 nap változásai a zöldség és gyümölcspréselés hatására
Kicsivel több, mint 40 napja ittam először napi rendszerességgel juice-t, napi fél literrel kezdtem. Majd éreztem, hogy a szervezetem annyira "rákattant", hogy napról napra emeltem a mennyiséget.
Én első sorban egészségügyi okok miatt kezdtem bele, mivel az orvosok azt mondták, hogy amilyen tüneteim vannak, az orvostudomány azon a területen ma még homályban van. A létező össze dolgot kizárták, rengeteg laborvizsgálaton, ultrahangon, MRI-n vagyok túl, azok alapján kb a világ legegészségesebb embere vagyok. De mégis ott voltak azok a tüneteim már egy éve, amiktől nem tudtam teljes életet élni, sportolni, felhőtlenül kirándulni, kimozdulni, ami miatt heti rendszerességgel nagyon rámjött a depresszió, a sírógörcs. Igaz egyre inkább gyengültek a tünetek, de nagyon nagyon lassan, és hullámvasút szerűen, néha vissza-vissza erősödött, majd megint gyengült. hogy mik is voltak ezek? Szédülés (nem egyensúlyvesztés), az első pár hónapban pedig féloldali zsibbadás (arc, kar, láb) és olyan érzés, hogy túlnyomás van a fejemben. Szerencsére az utóbbi kettő pár hónap alatt elmúlt szép lassan, de maradt továbbra is a szédülés. Amikor már úgy érzed, hogy minden nap csak túlélsz és nem élsz, hogy attól félsz, hogy a cégbe vezető 6 perces gyalogút alatt összeeshetsz, hogy a kutyát nem mered elvinni egyedül sétálni, az elég rossz tud lenni...
Így hát aztán eljött a pillanat, amikor már annyira a béka s*gge alatt van az ember, hogy már csak dacból is azt mondja, hogy b*sszmeg, jól fogok lenni, mert ez így nem mehet tovább! El kezdtünk kutatni, sok alternatív dolgot kipróbáltam, majd egy dietetikus által ajánlott sikertelen méregtelenítő diéta alatt (ami alatt még híztam is...) rátaláltunk Joe Cross filmjére, ami elindított minket ezen az úton. Ahogy megnéztük a gépet, másnap már préseltük is az első adagot.
Amikor elkezdtem, a 160 centimhez voltam 64,6 kg. Igaz nem a fogyás volt az elsődleges célom, de valjuk be, ez egy kellemes mellékterméke a dolognak. :) Igaz ez a kép nem február 17-én készült (érthető okok miatt nem szerettem magamról a fotókat, és mindet kitöröltem), hanem karácsonykor, de ugyanígy néztem ki a juicolás első napján is. A második kép egy szűk hónappal később készült, amikor a családdal elmentünk kirándulni (ami egy olyan dolog, amit addig nem nagyon tudtam csinálni).
40 nap alatt 5,6 kg ment le eddig. De a súly, mint mondtam, nem az elsődleges szempontom volt.
Hogy milyen pozitív hatásokat éreztem?
- Nos, az első, hogy az eddigi leghosszabb ideig voltam TELJESEN tünetmentes, ami 2 hetet jelent, dupla annyi, mint addig bármikor.
- Ha vannak is tüneteim, jóval gyengébbek, rövidebb ideig tartanak és ritkábbak, mint eddig.
- A látóteremben még ősszel megjelent egy fekete pötty, ami ha mozgattam a szemem, ment vele. Látták dokik, azt mondták lehetne rá gyógyszert adni, vagy egyek sok répát és előbb utóbb jobb lesz. A fekete pötty mára negyedakkora és világos szürke. :)
- A hajam eddig sprőd és durva volt, bármennyi balzsamot is pakoltam rá, emellett gyorsan zsírosodott. Most puha, csillogós, dús és elég kb heti egyszer mosnom. :)
- Tipikusan olyan bőröm volt, hogy bármivel kentem, annyira száraz volt, hogy pergett le a fehér száraz bőr róla. Mióta juice-olok, azóta nem kenem, és mégis puha és hidratált.
- Sokkal több az energiám. Amint túlvan az ember az első pár nap detixikáló tünetein, sokkal több energiája lesz. Előtte 8:20-kor keltem ki az ágyból az 5. szundi után a 9 órás munkakezdéshez. Most 6:20-kor magamtól felkelek kipihenten és aktívabb vagyok egész nap.
- Elmúlt a depresszió, a 40 nap alatt egyszer sem jött rám a sírógörcs.
- Nem puffadok, nem fáj a hasam.
- Az arcbőröm sokkal "tisztább".
- Ahogy az egyik kedves kollégám fogalmazta meg: "sugárzok". :)
- 5,6 kg mínusz.
- Ezzekkel együtt visszajött az életkedvem, motiválom az embereket, visszakaptam az önbizalmamat. :)
Fontos, hogy én most csak az utolsó hat napban vagyok teljes léböjtön. Előtte amit csináltam, hogy fokozatosan adtam a mindennapjaimhoz a juice-t. Tudni kell, hogy én előtte is elég egészségesen étkeztem, nem nagyon ettem lisztes vagy cukros ételeket. Ezektől az elején teljesen elbúcsúztam, és a második hétre a vacsorát is juice-szal váltottam ki. Onnantól kezdve reggelre ettem egy mindenmentes magvas "műzliszeletet", ebédre pedig sok salátát és egy kis natúr csirkét vagy natúr halat.
Itt láthatjátok, hogy a súlyom hogy alakult közben. Itt is látszik, hogy teljesen normális a stagnálás, nem kell tőle megijedni, annak is megvan a helye. Általában előbb fog látszani külsőre és centikre, mint kilóban.
Egész gyerekkoromban nagyon jól tudtam kommunikálni a szervezetemmel, mindig éreztem mire van szüksége. Szerencsére a szüleim se eröltettek semmit, amit nem kívántam. :) Most is úgy gondolom, hogy hallgatnom kell a testem, szervezetem jeleire. Amíg úgy érzem, hogy birom és kívánja még a teljes léböjtöt a szervezetem, addig fogom csinálni, utána pedig visszaállok arra a rendszerre, amit előtte csináltam.
Joe is azt ajánlja, hogy ne tervezz nagyon előre ezzel kapcsolatban. Az elefántot is falatokban tudjuk csak megenni, nem egészben. Ők ezt úgy mondják, hogy "Only in baby steps", azaz lépésről lépésre haladj. Fókuszálj a mára, este a holnap reggelre, ne arra, hogy még egy hét múlva is böjtölni fogsz.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a következő 40 napban milyen jótékony változások lesznek még az életemben a juiceolásnak köszönhetően, hihetetlen lelkes és motivált vagyok, végre látom a fényt az alagút végén. :) Remélem minél többen csatlakoztok ehhez a fantasztikus élményhez! :)